Ilyen mértékű lehet a téli gumi kopása nyáron

1285 megtekintés

 

Extrém értékeket is elérhet a téli gumi kopása nyáron

 

Hogy miért is növekszik meg – akár extrémebb mértékben is – a téli gumi kopása nyáron? Amennyiben erre a kérdésre keressük a választ, nem elegendő egyszerűen csak egymás mellé állítani a kérdéses abroncsokat, hiszen a külsőleges különbségekből még biztosan nem fogunk rájönni erre. A valóságban ugyanis a kopást minden esetben az határozza meg, hogy a gumiabroncs milyen anyagösszetételből készült. Mint ismert, a nyári gumik nagyon masszív, szilárd és kemény keverékből állnak azért, hogy a nagyon forró aszfalton is bírják a megterhelést. Ez a megoldás azonban nem működne télen, mert a túl kemény keverék még inkább felkeményedne, ez pedig azt eredményezi, hogy az autóval sokkal könnyebben megcsúszhatunk. Ugyanez a teória azonban fordítottan is igaz! A téli gumi lágysága ugyanis rendkívül negatív tulajdonságokkal párosul a legforróbb nyári aszfalton, ezáltal olyannyira felpuhulhat, hogy a külső felülete akár meg is olvadhat és megéghet, miközben a deformáció hatására romolhatnak az autó legalapvetőbb menettulajdonságai.

 

A forró aszfalt miatt ráadásul a téli gumi kopása nyáron sokkal intenzívebbé is válik, így a meleg beton szó szerint szabdalni és tépni fogja a gumi legfelső felületét. Nyilván a fentiek azért függnek attól is, hogy mennyit és milyen körülmények között használjuk autónkat, hiszen amennyiben megtehetjük, hogy a túl nagy melegben elő sem vesszük, és 5-6 ezer kilométernél többet egy év alatt nem is megyünk vele, akkor talán tényleg megfontolandó lehet téli gumit hagyni a gépkocsin. Még ebben az esetben is sokkal jobb, biztonságosabb, nem utolsó sorban pedig gazdaságosabb megoldás azonban egy négy évszakos abroncs beszerzése, mert a téli gumik csak és kizárólag télre valók.

 

Nem csak a kopás miatt nem gazdaságos

 

Azt már tehát tudjuk, hogy a téli gumi kopása nyáron akár extrém mértékeket is elérhet – rendszeres, kánikulában történő használattal akár 3-4 milliméter is leéghet róla, ami normális esetben egy-másfél téli szezon alatt természetes. Nem csak a túlzott kopás, illetve az ebből származó lényegesen gyakoribb cserék miatt nem éri meg azonban téli gumit használni nyáron, hanem azért sem, mert autónk sokkal többet fogyaszt vele.

 

Alapesetben a téli gumi nyáron rosszabb menettulajdonságokat garantál, nehezebb adja át az autó a gumi által az aszfaltnak a nyomatékot, így a felgyorsításhoz is több üzemanyag fogy, de a rossz tapadás miatt az általános haladás is nehézkesebbé, erőltetettebbé válhat. Éppen emiatt az autó akár 2 literrel is többet fogyaszthat 100 kilométeren, ha nyári gumi helyett téli változatot alkalmazzuk.

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Inkább ilyen témában olvasnék

 
Kategória: Hírek
Blog menü

Gumiabroncs blog

+36-30/900-5354